2010. június 19-20-án negyedik alkalommal rendezték meg az Ultrabalaton nemzetközi futóversenyt, ami a leghosszabb és legszebbnek mondott közép-európai ultrafutóverseny. A versenyzők két nap alatt a Balatont megkerülve, egyénileg vagy váltócsapatban teljesítik az összesen 212-km-es távot.
A Mosoly Alapítvány immár harmadik éve csatlakozik a sporteseményhez, a tavalyi nagysikerű gyerekváltó után idén egy speciális, Mosoly Gyerekekből és Mosoly Támogatókból álló Mosoly Váltó-val vett részt az Ultrabalatonon..
A Mosoly Váltó versenyen kívül, a verseny hivatalos résztávjainál rövidebb, 3-5 km közötti szakaszokban teljesít a teljesítette 212 km-es Balaton-kört, a teljes táv 50 szakaszból álllt. A Mosoly Váltóban induló gyerekek és felnőttek erejükhöz mérten támogatták egy vagy akár több szakasz lefutását is a két nap során. Az első nap Tihanyból indulva Balatonboglárig, a második napon Balatonboglártól vissza Tihanyig futottak a Mosoly Futók.
A Mosoly Váltóban olyan gyerekek vettek részt, akik pszichoszomatikus-, krónikus betegséggel, vagy fogyatékkal élnek, vagy súlyos betegségen estek át korábban. A gyerekek április óta járnak a Mosoly-Nike futóklubba, azóta készültek az edzőjükkel közösen kiválasztott szakaszok teljesítésére, a verseny alatt végig orvosi felügyeletet és szakmai kíséretet biztosítottunk számukra.
További információért forduljon az Alapítvány munkatársaihoz:
Adorján Katalin
Tel.: + 36 30 815 7578
e-mail: adorjan.katalin@mosolyalapitvany.hu
Kiszer Norbert
Tel.: + 36 30 737 3847
e-mail: kiszer.norbert@mosolyalapitvany.hu